Examples of using "مرض" in a sentence and their hungarian translations:
az autizmus kutatására.
és késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását.
jóval több, mint egy betegség,
Ez egy progresszív, izomsorvadást okozó betegség,
például az asztmáért felelős génekben.
Minden etnikumot,
az autizmusról is vannak feltevések.
mint például a diszlexia.
és hogyan korrelál az alzheimerrel.
A legtöbben az orvosi felfogás szerint értelmezik az autizmust.
csupán a célbetegségre gyakorolt hatásukat.
Olyan országokban dolgoztam, ahol a gyermekbénulás gyakori volt,
Egy pusztító betegség, ami érzelmileg megtöri az abban szenvedőt.
hogy a védőoltások kizárólag a célbetegség ellen védenek,
Hadd osszak meg önökkel még néhány tudnivalót a korai öregedésről.
A rákhoz és a cukorbetegséghez hasonlóan a depresszió nevű kór is együtt jár
60 százalékkal kevesebb aorta megbetegedés alakult ki, mint a másik csoportnál,
De még így is egy évente 60 ezer amerikai áldozatot szedő betegség.