Examples of using "Mindestens" in a sentence and their hungarian translations:
- Legkevesebb harminc diák hiányzott.
- Legalább harminc tanuló hiányzott.
Negyvennek kell lennie.
Legkevesebb kétszázötven szót írj.
Legalább tíz könyvem van.
- Alhangon tízmillió.
- Legalább tízmillióba kerül.
- Legalább hat hegymászó lelte halálát.
- Legalább hat hegymászó vesztette életét.
Legalább háromszor letartóztatták már Tomot.
Tomi legalább hetven kiló.
Tomnak legkevesebb három gyereke van.
Legalább ezer könyve van.
Legalább négy hibája volt.
Legalább húsz ház leégett.
A Jupiternek legalább 69 holdja van.
- Nem kevesebb mint százan voltak jelen.
- Legalább százan voltak jelen.
- Legalább öt dollárba fog kerülni.
- Legkevesebb öt dollárba fog kerülni.
A költség minimum tízezer jen.
Legalább egy valaki hazudott közülük.
Legalább száz ember volt ott.
A festmény legalább ezer dollárba kerül.
- Legalább három évig eltart.
- Legkevesebb három évig tart majd.
Legalább tíz amerikaival barátkoztunk össze.
Tom naponta legalább három liter vizet iszik.
Ezt legalább hetente egyszer megkapom.
- Az utazás legalább öt napig tart.
- Az utazás igénybe vesz legalább öt napot.
Legalább tizenhatnak néz ki.
Minden hónapban minimum egy könyvet elolvasok.
Legalább két mérföldet tudok gyalogolni.
Havonta legalább tíz könyvet elolvas.
Legalább napi nyolc órai alvásra van szükségünk.
Kettőnk közül legalább az egyik hülye.
Tom kimossa a ruhákat hetente legalább egyszer.
Ennek a szónak legalább három különböző jelentése van.
Hetenként legalább 1000 dollárt keres.
Minden reggel lefutok legalább egy kilométert.
A japánok többsége naponta legalább egyszer eszik rizst.
Fel kellene hívnod a szüleidet legalább havonta egyszer.
- Naponta legalább hét órát aludnunk kell.
- Legalább hét órát kell aludnunk naponta.
Tomi naponta legalább egy filmet megnéz.
A cégnél legalább háromszor történt tulajdonosváltás.
legalább kétszázszor kell elővegyem a mobilomat naponta, hogy ránézzek,
Tomi kérója legalább kétszerese az enyémnek.
Legalább 17 évesnek kell lenned ahhoz, hogy adhass vért.
Legalább napi egy filmet néz.
Tom havonta legalább egyszer elmegy a könyvtárba.
Egy gyereknek legalább nyolcórás alvásra van szüksége minden éjjel.
Az idén legalább 10 orosz vesztette életét szelfizés közben.
Olyan házat akarok, aminek legalább egy tornya van.
- Vagy tíz éve nem láttam már.
- Legalább tíz éve nem láttam már őt.
- Tom legkevesebb heti egyszer teniszezik Máriával.
- Tom Máriával legalább hetente egyszer teniszezik.
- Legalább tíz éve nem voltam orvosnál.
- Már legalább tíz éve nem voltam orvosnál.
Az idei nyár legalább öt kilogrammal korábban érkezik.
- Ehető ez a gomba?- Minden ehető - egyszer biztosan.
Szükségem van legalább egy napra, hogy megtegyem a szükséges előkészületeket.
A legóvatosabb becslések szerint is legalább háromezer jen lesz.
Minimum két nyelvet beszélni kell a mai világban.
Tom és Mary legalább három hálószobás házat akarnak venni.
Mikor Los Angelesben volt, legalább hat különböző munkahelye volt.
legalább 60%-os alkohol tartalmú ajánlott
Tominak minden éjjel kilenc óra alvásra van szüksége, enélkül nem képes működni.
Mária csak olyanhoz hajlandó hozzámenni, aki legkevesebb nyolc nyelven beszél.
Egy jó portré lagalább annyira hasonlít a festőre, mint a lefestettre.
Abban az időben folyamatosan tartott magánál fegyvert, pontosabban, legalább egy fegyvert.
Egy olyan szótárban, mint ez, legalább két mondatnak kellene lenni azzal a szóval, hogy "hűtőszekrény".
Franciaországban a marsall vagy Maréchal címet legalább a 13. századra nyúlik vissza.
Hogy rájöjjünk, hogy a Marson élnek-e földigiliszták, legalább két méter mélyre kell fúrnunk.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy körülbelül tizennyolcszor hallottam ezt mostanában.
A jegesmedvék hatalmas erejüket összeszedve törik fel a jeget. Ám a vadászat három közül két alkalommal kudarccal végződik.
Barátom, ha ez mind igaz lenne, amit te itt elmeséltél, legalább kétszáz évesnek kellene lenned.
Hans azt hitte, hogy megérdemli a torta legalább tíz százalékát, hiszen besegített, ezért amikor Maria eltűnt a fürdőszobában, a lehető leggyorsabban elpusztította a finom torta csaknem egyharmadát.