Examples of using "20%" in a sentence and their hungarian translations:
Tamás tökéletesen lát szemüveg nélkül.
- Az húsz euró.
- Húsz euróba kerül.
- Muiriel most lett húsz éves.
- Muiriel most 20 éves.
Muiriel most 20 éves.
Húsz évvel ezelőtt születtem.
Muiriel 20 éves.
húszezer fogy belőle.
Ilyenből van 20 minden rakétán.
Több mint 20 évvel később,
Ez a bolt húsz eladót foglalkoztat.
- Muiriel húsz éves.
- Muiriel most 20 éves.
Muiriel most lett húsz éves.
10, 20, 30 –
Az utóbbi 20 évet
Egy generáció mintegy húsz évet ölel fel.
vételi távolsága kb. 18 méter,
Hozzávetőleg húsz pillangót kapott el.
néhányan akár 20 évre is,
Rich húsz éve dolgozott már ott.
ahova 20 millió diák jár.
Az egész nem tartott tovább 20 percnél.
Legalább húsz emberrel beszéltem,
2013-ban csak 20 ilyen falu volt,
A lakosság több mint húsz százalékának van autója.
Tom október 20-án meglátogatta Marit.
A Volkswagen részvényeinek árfolyama több mint 20%-kal esett.
A több mint 20 ezer diákra kiterjedő fölmérés szerint
ahol több mint 20 évig dolgoztam újságíróként.
Kiadtunk egy jelentést a világ 20 országában,
20 tonnányi a kéndioxid.
Legfeljebb 20 éves lehet.
Osztályunkban huszonöt fiú és húsz lány van.
20, 30, talán 40 műveletet tudnak végrehajtani.
20–30 évente esedékessé válik.
A PET vizsgálat több mint húsz rosszindulatú daganatot mutat,
Ez azt jelenti, hogy minden éjjel 20 000 kalóriát kell elfogyasztaniuk.
mert a jel húsz perc alatt éri el a Marsot.
Mígnem 20 évvel ezelőtt a Kalahári sivatag középső területén találtam magam.
Taxival csak húsz perc az út az állomásig.
Mindegyikük képes húsz kiló sütőtököt elfogyasztani.
Egy másik 20% nem megy át a szövegértési teszten.
Elvesztettem a türelmem 20 perc után, és elmentem zuhanyozni.
A világ minden pontjáról több mint 20 000 munkavállaló adatából
melynél a leghatékonyabb anyagok 20%-át választjuk ki a tanulásra.
Az a gyerek húszig tud számolni.
Miért hagyatkozik a párok 20 százaléka az óvszeres fogamzásgátlásra,
Ez a Föld egyik legzsúfoltabb helye. A népesség 20 millió.
és együtt több mint 20 díjat nyertünk el munkánkkal.
Szerintem nem egészséges több mint 20 narancsot megenni egy nap.
"15 dolláros zárszervíz éjjel-nappal, 20 percen belül jövünk!"
Aztán tizenkét éves korában az anyja újra lányruhát hoz neki,
A szerverünk október 20-án nem lesz elérhető tervezett karbantartási munkálatok következtében.
A mozis webhely 20%-os árengedményt jelentett be minden letöltésre.
A 20 százalékkal nehezebb nőstény lefogásához a hímnek minden erejére szüksége van.
A koronavírussal pozitívan tesztelt fertőzöttek viszont 20-30 százaléka.
Ötször négy az húsz.